|
|
Gyülekezeti alkalmaink
Rendszeres heti alkalmaink a nyári szünidőben
| nap |
időpont |
alkalom |
helyszín |
| csütörtök |
17.00 |
bibliaóra szlovák nyelven |
lelkészi hivatal |
| 18.00 |
bibliaóra magyar nyelven |
lelkészi hivatal |
| vasárnap |
9.00 |
istentisztelet szlovák nyelven |
templom |
| 10.30 |
istentisztelet magyar nyelven |
templom |
Hirdetések (2026. július 5.)
- Értesítjük a testvéreket, hogy a nyári hónapokban bibliaórát az ifjúság számára nem tartunk, valamint a héten a bibliaórák elmaradnak, mivel gyermektábor van a szlovák ajkú testvérek gyermekei számára. Megértésüket köszönjük.
- 2026. július 3-án, pénteken a Krematórium ravatalozójában vettünk végső búcsút testvérünktől, Marcsa Arankától, aki életének 85. évében tért meg Teremtőjéhez. A vigasztalás igéjét Lukács evangéliuma 10,38–42 alapján hirdettük: Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Mártát pedig teljesen lefoglalta a sok munka. Ezért odajött, és így szólt: Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Mondd hát neki, hogy segítsen! Az Úr azonban így felelt neki: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle. Az Úr vigasztalja a gyászoló családot, és adjon nekik erőt a veszteség hordozásához. Harangszóval elhunyt testvérünkre emlékezünk.
- Tájékoztatjuk testvéreinket, hogy 2026. július 4-én, szombaton egynapos gyülekezeti kirándulásra került sor Nyitrára tizenkét gyülekezeti taggal. Köszönöm szépen mindenkinek, aki részt vett ezen a közösségépítő alkalmon és jelenlétével gazdagította csapatunkat.
- Értesítjük a családokat, hogy a gyülekezeti nyári gyermektábor 2026. július 27-től 2026. július 31-ig, hétfőtől péntekig kerül megrendezésre. A tábor témája Jónás próféta szolgálata lesz. Kérjük a szülőket, hogy gyermekeiket 2026. július 7-éig jelentsék be a gyülekezeti nyári táborba a Lelkészi Hivatalban, a gyülekezetet imaláncba hívom ezért a nyári missziós alkalomért. Megértésüket köszönjük.
- Értesítjük a kedves testvéreket, hogy a nt. Gajdošoci Juraj lelkipásztor testvérünk családjának megsegítésére meghirdetett adománygyűjtés befejeződött. Gyülekezetünk 1.900 euróval járult hozzá a család támogatásához. Az összeget a Zsinati Tanács tájékoztatása alapján 2026. június 30-án átutaltuk a Diakóniai Központ számlájára. Ezúton is hálásan köszönjük minden adakozónak nagylelkű támogatását és együttérzését.
- Értesítjük a kedves testvéreket, hogy templomi orgonánk teljes körű felújítása 2024. november 5-én kezdődött. A felújítás első és második szakasza sikeresen befejeződött. A munkálatok során azonban kiderült, hogy az orgona szennyezettsége a vártnál jóval nagyobb mértékű, ezért a felújítás várhatóan mintegy félévvel meghosszabbodik. Tájékoztatjuk a gyülekezetet, hogy a presbitérium döntése alapján az orgonaszekrény restaurálását Mézes Árpád restaurátor végzi el 19.000 euróért. A gyülekezeti gyűjtés meghirdetése óta a mai napig összesen 57.404,50 euró gyűlt össze az orgona felújítására. Szívből köszönjük minden adakozónak nagylelkű adományát, valamint a gyülekezet iránt tanúsított felelősségteljes hozzáállását.
- A Firesz – Dunamente csapata szeretettel és tisztelettel értesíti gyermekeink családjait, hogy idén is megrendezésre kerül a Firesz – Duna Mente Tinitábora 2026. augusztus 9-15. között; a tábor helyszíne Martos (Martovce) Martosi Rendezvényliget és Népfőiskola. Missziójuk fő célcsoportja a tini korosztály, szeretnénk minél több fiatalt elérni az evangéliummal ezen a táboron keresztül is. Az alkalom témája: Az egészséges hitélet négy alappillére. Egy egészséges hitélethez elengedhetetlen legalább négy alappillér, amivel élnünk, és ami által folyamatosan növekednünk kell: igeolvasás, imádság, istentisztelet, közösség. Ajánlott korosztály: 13–18 évesek. A részvétel előzetes online regisztrációhoz kötött, regisztrálni a https://reg.firesz.sk oldalon lehet július 12. 23:59-ig. A részvételi díj teljes ellátással szállástípustól függően 150,- / 135,- / 115,- euró. Bővebb információk a firesz.sk oldalon és a Facebookon, Instagramon találhatók; az alkalommal – vagy a regisztráció menetével – kapcsolatban felmerülő kérdésekre a tabor@firesz.sk címen igyekszünk válaszolni. Facebook esemény: https://fb.me/e/3M2lqPSXe. A szervezők szeretettel hívják és várják a gyülekezetünk fiataljait az alkalomra!
- A Pozsonyi Református Egyházmegye Galilea csoportja értesíti a fiatal testvéreket, hogy 2026. augusztus 17. és 22. között egyházmegyei ifi tábort tartanak Bátorkeszin. Szeretettel várjuk a konfirmandus és ifi korosztályt! A tábor témája: Ki vagyok én? Jelentkezni a galilea.pozsonyi@gmail.com e-mailen, illetve a plakáton található QR-kódon keresztül lehet. Minden további részlet a fenti regisztrációs felületen megtalálható. Szeretettel várnak az alkalomra minden érdeklődőt. Értesítjük a testvéreket, hogy a múlt vasárnapi istentisztelet alkalmával 425,30 euró gyűlt össze az egyházmegyei tábor költségeinek csökkenésére, amit a Pozsonyi Református Egyházmegye Esperesi Hivatalának számlájára átutaltunk 2026. június 30-án.
Igehirdetések a 2020. évben
Rádiós és tévés istentiszteletek és áhítatok
|